fbpx

Klingly!

VIGYÁZAT! BRUTÁLISAN ŐSZINTE ÍRÁS A KEZDŐ VÁLLALKOZÓKRÓL/HOZ!

Belegondoltál már abba, hogy miért van az, hogy rendkívül sok kezdő vállalkozás már a fennállását követő egy éven belül megszűnik vagy a megszűnéshez nagyon közeli állapotba kerül? Sőt, a legfrissebb KSH 2020. I. negyedéves felmérése szerint a 15–64 éves egyéni vállalkozóként, társas vállalkozás tagjaként dolgozók közel 16%-a tart attól, hogy a vállalkozásuk a következő 6 hónapban megszűnik. Ez közel 70.000 vállalkozást jelent!

Ebben a cikkben annak járok utána, hogy mik azok a főbb hibák, amiket egy kezdő vállalkozó elkövet, amik közvetve vagy közvetlenül a vállalkozásuk (nem önszántukból történő) idő előtti megszűnéséhez vezet(het).

A lista nem sorrend, mindössze egy gyűjtemény arról, hogy mikre érdemes NAGYON figyelni akkor, ha valaki a vállalkozása első 1-2 évében van.

 

De még mielőtt beleásnánk magunkat tisztázzuk a vállalkozás szó definícióját.

Ki vagyok én és miért osztom az észt?

Ali György vagyok a Klingly! Marketing alapítója. 2014 óta foglalkozok főállásban az online marketing különböző részeivel, első vállalkozásomat 2019-ben alapítottuk egy barátommal. 2020-ban pedig már szólóban tevékenykedem mint vállalkozó (több partnerrel együtt dolgozva). Közben pedig még egy tanári diplomát is szereztem.

Ezért én rövid idő alatt kétszer is megtapasztaltam azt, hogy milyen kezdő vállalkozónak lenni, így tudom, átérzem, ismerem a kezdés előtt álló és a nem régen vállalkozást alapított emberek kételyeit, problémáit. Rengeteg kudarc, álmatlan éjszaka és külső-belső megmérettetés után még mindig nyereséges az új vállalkozásom. 

vállalkozás buktatók

Mi a vállalkozás és mikor tekintünk valakit vállalkozónak?

Az egyik száraz definíció szerint a vállalkozás: “A vállalkozás olyan gazdasági egység, amely saját nevében, saját felelősségére üzletszerű tevékenységet folytat, a piaci szereplőktől tevékenységében és tulajdonában elkülönül, de a piac által azokkal kapcsolatban van, nyereség elérésére törekszik és ennek érdekében kockázatot vállal.

Kiemelnék ebből két részt: 1) nyereség elérésére törekszik, 2) kockázatot vállal.

A kezdő kisvállalkozások – szerintem – egyik legnagyobb hibája, hogy nem akar kockázatot vállalni, AZONBAN ennek ellenére akar nyereséget elérni. De erre majd a cikk későbbi részében részletesen kitérek.

A vállalkozás definícióját, nem ennyire tankönyvszerűen az alábbiak szerint is meg lehet fogalmazni: “A vállalkozásban valaki meg akarja teremteni saját maga, családja és alkalmazottai számára a megélhetést, amely tevékenység során kockázatot vállal és munkát szervez.”

Itt is megjelenik a kockázatvállalás, de nagyobb hangsúlyt kap a felelősségvállalás. Egy vállalkozónak felelősséget kell vállalnia arra, hogy saját maga teremti meg a megélhetéshez (és azon túli) javakat önmaga és adott esetben mások számára. Természetesen ez nagy felelősség, ráadásul a hazai háttér sem nevezhető a legtámogatóbbnak összehasonlítva sok más külföldi vállalkozóbarát politikával. De ebben a cikkben nem a kifogásokat keressük!

 

Kit nevezünk vállalkozónak?

Miért fontos, hogy meghatározzuk és megértsük a vállalkozás és vállalkozó fogalmát?

Azért, mert sok ember csak kényszerből lesz vállalkozó (pl. nem elegendő alkalmazotti bér, kötetlen munkaidő iránti vágy, stb.). Ez már eleve nem a legjobb táptalaj a sikerhez, hiszen a szaktudáson és a külső motiváción túl egy vállalkozónak önmagától is motiváltnak (belső motiváció) kell lennie ahhoz, hogy hosszú távon is fenn tudja tartani vállalkozását, mivel a nehézségek előbb vagy utóbb (de általában előbb) jelentkezni fognak, amelyek leküzdéséhez valamiből erőt kell majd meríteni.

Tehát első lépésként fontos, hogy tudatosítsd magadban, hogy te azért vagy vállalkozó, mert “nem volt jobb lehetőséged” vagy azért, mert tényleg ezt akarod csinálni? Ugyanis, ha az utóbbi eset áll fenn, akkor azt is el kell fogadnod, hogy ez nem csak egy átmeneti állapot, hanem a részeddé kell tenned.

Ez azt is jelenti, hogy el kell fogadnod, hogy ez egy nehéz dolog. Ha nem lenne az, akkor mindenkinek vállalkozása lenne és mindenki gazdag lenne. Azt is jelenti, hogy le kell mondanod bizonyos dolgokról. A kötetlen munkaidő csak addig hangzik jól, amíg valaki nem volt a saját maga főnöke, utána már inkább egy zsonglőr mutatványhoz hasonlít, amikor egyszerre kell pénzt keresni a mindennapokhoz, fejleszteni a vállalkozást, kielégítő kapcsolatot fenntartani a családdal és közben nem baj, ha megmarad a józan eszed is, vagyis van időd saját magaddal is foglalkozni, például egy hobbinak hódolni.

 

Mondhatnám azt is, hogy ez a mínusz egyedik hiba, amit a kezdő vállalkozók elkövetnek: nem akarnak vagy nem tudnak elköteleződni teljes mértékben a vállalkozásukhoz. Helyette inkább fél szemmel böngészik az állásokat, hátha van valahol egy tetszetős, jól fizető pozíció a környének vagy például nem figyelnek a határidőkre (“majd megcsinálom holnap, úgy is én osztom be az időmet”) vagy várják, hogy berepüljön az ablakon egy zsíros megbízás (de nem tesznek érte), stb.

Szeretnél egy lökést a vállalkozásod indításához?

Friss, ropogós közel 40 oldalas Ebook, amiben a kezdő vállalkzások első lépéseit segítő tanácsokat és konkrét módszereket szedtem egy csokorba!

IDE KATTINTVA MEGRENDELHETED! 

Nem, nem fogja helyetted elvégezni a munkát, viszont sok kezdeti nehézségtől megkímél. Nem csak téged, de a pénztárcádat is. Ahelyett, hogy kifizetnél tanácsadásra több 100.000 forintot, kezd a tanulást ezzel az Ebook-al, ami még 5.000 forintba se kerül!

Mindössze 2.450 forintért a tiéd lehet!

Kezdő vállalkozók hibáira megoldások

Ha te az előző ponton már túl vagy, és eldöntötted, hogy te tényleg vállalkozó vagy, akkor olvasd tovább ezt a cikket!

És, akkor most rátérek azokra a főbb hibákra, amelyeket a kezdő vállalkozók (vagy a vállalkozás alapítás előtt állók) gyakran elkövetnek. Ahogy korábban is írtam ez nem egy sorrend, hanem egy gyűjtemény.

TIPP: Jegyzeteld ki egy füzetbe vagy másold ki egy fájlba azokat a pontokat, amelyek rád is – mint kezdő vállalkozóra – jellemzőek. Ha ezeket beismered magadnak, akkor már az első lépést megtetted azért, hogy a te vállalkozásod ne legyen benne a csődöt jelentett vállalkozások listájában!

Az okokat kategóriákra szedtem, hogy átláthatóak legyenek, ezáltal könnyebb legyen azokra megoldást találni.

Fontos továbbá, hogy ezeket ne különálló dolgoknak tekintsd, hanem olyan részeknek, amelyek ismerete vagy megfelelő alkalmazása, kiszervezése fogja alkotni a nagy egészet. Nyilván nem fogod tudni mindet egyből megcsinálni – nem is lehet – de törekedned kell arra, hogy folyamatosan, egyesével javíts mindegyiken. Sok sikert!

Hogyan kerüld el a vállalkozásod kora végét?

Tehát, íme a kezdő vállalkozások megszűnésének leggyakoribb okai:

I. A kezdetek kezdetei

  • Tőke – Megfelelő anyagi háttér nélkül vágsz bele a vállalkozásba.
    2021-ben reálisan nézve (a vállalkozási formától és az iparágtól függően) minimum 5-10 millió forintos kezdőtőke ajánlott egy nulláról induló vállalkozásnak. Rengeteg kezdeti költség van, továbbá ahhoz, hogy ügyfeleket, megrendeléseket szerezz sok egyéb folyamatos kiadással kell számolni. Csak, hogy néhányat említsek: könyvelő, számlázás, marketing, eszközbeszerzés, szoftverek, stb. Arról nem is beszélve, hogy amíg be nem jönnek az első megrendelések valamiből meg is kell tudni élni, tehát tartaléknak is lenni kell.
    Miért rossz: Botorság azt gondolni, hogy majd egyből dúskálni fogsz az ügyfelekben kezdő vállalkozóként. De még akkor is vakmerő dolog tőke nélkül belevágni, ha már szóban/írásban kaptál előre megbízásokat, ezek ugyanis csak akkor tudnak realizálódni, amikor már megalapítottad a vállalkozást, addig pedig sok minden változhat, például az utolsó pillanatban visszamondhatják a megrendelést.
    Lehetséges megoldás(ok): Ha te már rendelkezel ekkora összeggel, akkor csak arra figyelj, hogy hozzáférhető legyen (=ne érjen veszteség, ha például gyorsan pénz kellene a vállalkozásba és neked pl. egy lekötést kell megbontani). Ha nem, akkor pedig szóba jöhet például a családi kölcsön, banki hitel, pályázatok, ill. rendszersen indulnak támogatások is kezdő vállalkozások részére. Ezeket érdemes nyomonkövetni az interneten.
  • Irreális elvárásaid vannak azzal kapcsolatban, hogy milyen gyorsan tudsz pénzt keresni az ötleteddel.
  • Nem vagy tisztában azzal, hogy mit akarsz (pontosan) eladni.
    Bővebben erről a II. pontban fogok írni.
  • Azt hiszed, hogy te valahogy, valami miatt “különleges” vagy, és így mentesülsz az üzleti világ szabályai és józan ész alól.
    Bővebben erről a II. pontban fogok írni.
  • Nem tájékozódsz mielőtt belevágnál, sőt utána sem.
    Amikor az első vállalkozásomat hoztam létre (mint társalapító), akkor elmentünk egy könyvelőhöz az alapítás előtt. Ő magabiztosan mondta, hogy mi már most jobbak vagyunk, mint a kezdő vállalkozások nagy százaléka, hogy előre tanácsot kérünk és informálódunk a lehetséges opciókról, ezzel rengeteg hibalehetőségtől megszabadítva magunkat.
  • Nem látod be a marketing fontosságát.
marketing stratégia

II. Marketing – Sales – Értékesítési tervek (hiánya)

  • Nem érted eléggé az internetet és a e-kereskedelmet.
    Lehetsz 60 vagy 18 éves, itt nem az életkor az, ami számít. Az internet nem a fiatalok kiváltsága és az is tévhit, hogy a fiatalok értenek mindenféle számítógépes dologhoz. Az internetnek és azon belül is az internetes kereskedésnek vannak szabályai, de még inkább szabályszerűségei. De ami még fontosabb, hogy folyton és sokkal gyorsabban változik, fejlődik, mint az offline világ. Például pár éve a mesterséges intelligenciával működő szoftverek hihetetlenül drágák voltak, ma már egy jelképesnek mondható havidíjért hozzá lehet jutni MI-t használó programokhoz, amelyeket az e-kereskedelem legkülönfélébb helyein tudsz használni.
    Miért rossz: Ha nem ismered a környezetet, amiben jelen vagy, akkor nem is tudod azt a saját javadra felhasználni.
    Lehetséges megoldás(ok): Térképezd fel az internet adta lehetőségeket, konzultálj szakértőkkel és válaszd ki azokat az opciókat, amelyek a te iparágadhoz és a te és a vevőid személyiségéhez, felhasználói szokásaihoz legjobban illenek
  • Azt hiszed, hogy te valahogy, valami miatt “különleges” vagy, és így mentesülsz az üzleti világ szabályai és józan ész alól.
    Miért rossz: Marketingesként rengetegszer találkoztam sopánkodó emberekkel, akik nem értik, hogy miért nincsenek ügyfeleik, új megrendeléseik. Aztán persze kiderül, hogy gyakorlatilag csak várják, hogy a sült galamb a szájukba repüljön, tenni azonban nem, vagy csak tessék-lássék módon tesznek azért, hogy növeljék ügyfeleik számát. “Pedig nagyon jó, amit kínálunk, tényleg sokkal jobb, mint a konkurenciáé; sőt még olcsóbb is, mégse minket választanak.” – szokták mondani.
    Lehetséges megoldás(ok): El kell fogadnod, hogy rád is ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint az összes többi hasonszőrű vállalkozóra. Ahhoz, hogy új ügyfeleid legyenek kapcsolatot kell építeni más vállalkozókkal és rendszeresen – a megfelelő helyeken és módokon – hirdetni kell magadat. Persze egy idő után el lehet érni azt a szintet, amikor már egymásnak adják a kilincset az elégedett ügyfelek a továbbajánlások révén, de ez nem az első 1-2 évben lesz…

  • A jó termék vagy szolgáltatás létrehozásának elmulasztása.
    Elindultál a vállalkozásoddal, ez nagyszerű! Már csak eladni kellene a terméket/szolgáltatást, csak éppen van egy bökkenő. Mások is kínálják ugyanezt. Miért pont tőled vásárolnának az emberek? Lehetsz kőműves, fotós, webshop tulajdonos vagy bármi, szinte biztos, hogy már legalább 100 másik ember is csinálja ezt Magyarországon. A te feladatod az, hogy létrehozz egy olyan terméket/szolgáltatást, ami valamiben eltér a többiekétől, sőt, ami miatt az emberek még akár többet is hajlandóak fizetni. Létre kell hoznod az USP-det (Unique Selling Point, vagyis az egyedi terméktulajdonságodat), ami megkülönböztet és a konkurenciák felé emel téged valamilyen szempont szerint. Ezen kívül nagyon jó, ha létrehozod a Value Proposition-dat (értékajánlat) is. A kettő ugyan eléggé hasonló és összefügg, de mégsem ugyanaz. Míg az előbbiben a terméked/szolgáltatásod lényegét, egyediségét és különlegességét sűríted bele, addig az utóbbinál azt közlöd kristálytisztán a potenciális vevőiddel, hogy te mit teszel (az ajánlatodon keresztül) az ügyfeleknek azért, hogy értéket adj nekik.
    Miért rossz (nincs ilyened): Ha nem rendelkezel USP-vel és VP-al, akkor valószínűleg számodra sem tiszta az, hogy pontosan mit és kinek árulsz, akkor hogy várhatnád el a vevőktől, hogy téged válasszanak, ha még te sem tudod? 🙂
    Lehetséges megoldás(ok): Léteznek módok arra, hogy ezeket megállapítsd, például vezetett kérdések vagy egy marketing tanácsadóval való beszélgetés. Ha szeretnél erről többet tudni, akkor vedd fel velem a kapcsolatot!
  • Példának álljon itt a mi értékajánlatunk:A Klingly! Marketing csapata tudatja a valódi üzenetedet a világgal! A célközönséged nyelvén közöljük értékeidet empatikusan, ezáltal nem tolakodó módon tudsz értékesíteni azoknak, akik valóban vásárolni akarnak. Ha neked nincs időd, szaktudásod ahhoz, hogy a folyamatosan változó online értékesítés útvesztőivel foglalkozz, a mi módszerünk segít. Ha a te márkád is ki akar szakadni a tucatkínálat közül és valóban értéket adó vállalkozás akar lenni, akkor megtaláljuk számodra a legjobb megoldást tanácsadás révén, de akár meg is valósítjuk azt.

marketing terv

  • Nem megfelelően árazod be a termékedet vagy szolgáltatásodat.
    A legnagyobb hiba amit elkövethetsz, ha csak egyszerűen lemásolod a konkurenciáid árait. Nem tudhatod, hogy ők miért pont ekkora árat szabtak meg. Nem tudod, hogy mennyi alkalmazott van, mennyi egyéb kiadásaik vannak vagy, hogy pontosan mit tartalmaz a szolgáltatás ára. Persze bizonyos esetekben, pl. fizikai termékeknél nincs túl nagy mozgástered árszabásnál, de egy szolgáltatás esetében sok tényezőt figyelembe kell venni, amikor megszabod az áraidat.
    Miért rossz: Ha csak hasraütésszerűen árazod be a termékeidet, szolgáltatásaidat, akkor nagyon könnyen veszteséges lehet a vállalkozásod.
    Lehetséges megoldás(ok): Olvass utána a szakirodalomban az árazás, árképzés szabályainak és beszélj más vállalkozókkal, hogy ők hogyan állapítják meg az áraikat. Talán meglepődsz, de a legtöbb vállalkozó segíteni fog neked, még akkor is, ha nagyon hasonló területen dolgoztok.
  • Nem tudsz célcsoportot meghatározni és nem tudsz különböző célcsoportoknak különböző terméket, szolgáltatást kínálni.
    Ritka az, amikor valaki tényleg csak egyetlenegy dolgot csinál. Ha te is több mindent kínálsz, akkor az azt is jelenti, hogy nagy valószínűséggel több célcsoportod is van, akikkel különbözőképpen kell kommunikálni.
    Miért rossz: Ha nem határozol meg magadnak vevői célcsoportot, akkor mindenkinek akarsz majd eladni, ami sosem jó stratégia, hiszen mindig csak az emberek egy kis részét fogja érdekelni a kínálatod. Ha mindenkinek árulsz az olyan, mintha dobálnád ki a szórólapjaidat az ablakon és várod, hogy valaki olyan vegye fel, aki éppen arra jár és éppen azt keresi és olyan feltételekkel, mint amit te kínálsz. Lássuk be: ennek mikroszkópikus esélyei vannak.
    Lehetséges megoldás(ok): Konzultálj marketing szakértővel vagy keress utána az interneten a célcsoport meghatározásának. Ha ez meg van, akkor is csak az első lépéssel vagy kész, után még ott van a megfelelő értékesítési csatorna kiválasztása, a célcsoportok tesztelése, nyomkövetése, stb.
    Megjegyzés: Ebben is szívesen segítek neked, vedd fel velem a kapcsolatot! 
  • Nem érted a SEO-t (keresőoptimalizálást), keresőmarketinget, tartalommarketinget és ezek fontosságát és/vagy az ezek közötti különbséget.
    Nem fogom az összes online marketing és értékesítési lehetőséget felsorolni (lehet nem is tudnám 😀 ), de fontos, hogy tisztában légy a legalapvetőbbekkel.
    Miért rossz: Rendkívül fontos, hogy átlásd az online marketing adta lehetőségeket, megoldásokat és eszközöket. Ha nem, akkor nagyon könnyen át tudnak verni téged a “legjobb megoldásokat” kínáló marketing guruk, de ha még nem is esel a csapdáikba, akkor is egy rosszul felállított és kivitelezett (vagy nem létező) marketingtervvel nem fogsz eredményeket elérni.
    Lehetséges megoldás(ok): Edukáld magad. Keress szavahihető szakértőket, akik az aktuális és hosszabb távon felmerülő marketing problémáidra tudnak tanácsot, megoldást kínálni. Általában rengeteg hasznos, értékes tanácsot, megoldást ingyenesen is elérhetővé tesznek. Iratkozz fel hírlevelekre, webináriumokra, töltsd le az ebookokat és ragadj meg minden olyan lehetőséget, amivel fejleszteni tudod tudásodat, látókörödet. De ami a legfontosabb: kezd el alkalmazni is a kapott tanácsokat, módszereket! És óvakodj a holisztikus, “mindent is megoldunk helyetted” típusú emberektől.

  • Nem érted eléggé a közösségi médiát és az ott alkalmazható hirdetési, eladási technikákat.

    A közösségi média egy igen érdekes, hasznos platform arra, hogy megoszd a gondolataidat, hogy értéket adj, hogy tértől és időtől függetlenül elérd azokat az embereket, akik kíváncsiak arra, amit csinálsz – és nem utolsó sorban arra is nagyszerű eszköz, hogy értékesíts. Persze, csak akkor, ha tudod hogyan kell (ki)használni a platformok adta lehetőségeket.
    Miért rossz: Miért rossz, ha te is beállsz azon emberek sorába, akik dacból nem használják a közösségi médiát?
    Nem számít, ha neked nem tetszik a Facebook, Instagram, TikTok, LinkedIn vagy bármelyik másik közösségi média felület. Az sem számít, hogy nem értesz egyet az üzleti modelljeikkel vagy hogy károsnak tartod őket. Neked vállalkozóként az a dolgod, hogy feltérképezd a lehetséges értékesítési csatornáidat és azokon a helyeken árulj, ahol van kereslet a kínálatodra. Ha a közösségi média ilyen hely, akkor használnod érdemes.
    Lehetséges megoldás(ok): Érdemes elfogadnod, hogy az emberek nem pont olyanok, mint te. Ez azt is jelenti, hogy az ő fejükkel kell gondolkodnod. Ezt rögtön kifejtem a következő pontban.

  • Nem tudsz a célközönséged (célcsoportod) fejével gondolkodni.
    Az emberek hajlamosak azt hinni, hogy mások is úgy gondolkodnak, olyan logika mentén élik az életüket, mint ők maguk. Ez nem így van. Minden embert más és más tapasztalatok formáltak, így nincs két teljesen egyformán gondolkodó egyén. Ezt fontos tudnod akkor, amikor reklámozol.
    Miért rossz: Ha abba a hibába esel, hogy mindenkit egy kalap alá veszel, akkor nem sok eladásod lesz. Még rosszabb, ha azt gondolod, hogy az emberek azt gondolják a kínálatodról, amit te gondolsz róla. Sőt tovább megyek, az emberek általában semmit sem gondolnak a kínálatodra, ezért a te feladatod, hogy edukáld őket és elmondd, hogy mit érdemes tudni róla.
    Lehetséges megoldás(ok): Olvass utána a vásárlói lélektannak és a marketing pszichológia egyéb vonatkozó részeinek és megérted, hogy miért nem működik például az, ha csak a terméked tulajdonságait sorolod fel vagy ha csak az alacsony árra helyezed a hangsúlyt. 

  • Nem fedezed fel az arculat és a konzisztens megjelenés fontosságát.
    Az emberek a megbízhatóságot keresik, és egy arctalan, névtelen cégnek nem szívesen adják oda a nehezen megkeresett pénzüket. Ezért fontos, hogy kiépíts magad körül egy brandet (imázst), így, amikor az emberek meglátják a logódat és egyéb arculati elemeidet, akkor tudni fogják, hogy ez egy megbízható forrásból származó információ, termék vagy szolgáltatás.

  • Csak a konkurenciát másolod és egyre lejjebb viszed az áraidat.
    Nem ciki dolog más emberek munkáiból ihletet meríteni, de azokat egy az egybe (vagy minimálisan megváltoztatva) lemásolni egyrészt lopás, másrészt kudarcról árulkodik. 
    Miért rossz: A te szolgáltatásod biztosan nem egyezik meg 100%-ban a versenytársaidéval, így ne azokat másold le. A másik dolog: ha árversenybe kezdesz (tehát, ha folyamatosan alá ígérsz a konkurenciának), azzal rövid távon csak a vevőnek teszel jót, hosszú távon pedig saját magadat ütöd ki a nyeregből, hiszen egy idő után nem lesz akkora nyereséged az eladott terméken, hogy neked az rentábilis legyen, valamint hamar el fog menni a kedved a munkától, ha észreveszed, hogy az idődet értékén alul árusítottad ki.
    Lehetséges megoldás(ok): Használd a USP-det és VP-dat és törj ki az árversenyből.

 

menedzsment problémák

III. Menedzsment – Üzletfejlesztés – Tervezés

  • Kényszervállalkozásként indulsz el – és meg is ragadsz ezen a szinten.
    Miért rossz: ha így is indult és nem találtad meg benne az örömödet, akkor érdemes elengedni, kényszerre nem lehet életképes vállalkozást építeni.
    Lehetséges megoldás(ok): Gondold át, hogy akarsz-e egyáltalán vállalkozó lenni. Ha nem, akkor hagyd abba, ha igen, akkor fogadd el, hogy ez mikkel jár.

  • Az előre tervezés és az előzetes felkészülés elmulasztása.
    Miért rossz: Felelősséggel tartozol magad, a családod és ha vannak, akkor az alkalmazottaid felé is. Itt már nem csak a te életedről van szó, így nem engedheted meg magadnak, hogy ne hosszú távra tervezz. Az pedig tervezést és felkészülést igényel.
    Lehetséges megoldás(ok): Gondold át, hogy akarsz-e egyáltalán vállalkozó lenni. Ha nem, akkor hagyd abba, ha igen, akkor fogadd el, hogy ez mikkel jár.
  • Olyan ügyfelek elvállalása, akiknek irreális elvárásai vannak. 
    Miért rossz: Ahhoz, hogy hatékony legyél a vállalkozásodban meg kell tanulnod bárkinek nemet mondani, még akkor is ha sok pénz forog kockán. Kilépni a rutinból, újabb és újabb eszement kívánságokat teljesíteni (vagy megpróbálni teljesíteni) csak az idődet és energiádat fogja felőrölni és ha utána számolsz a munkáért kapott – esetleges – több pénz nem hozza vissza az elvesztegetett időt, energiát.
    Lehetséges megoldás(ok): Gondolkodj előre, mielőtt elvállalsz egy munkát. Pontosan fektessétek le a munka paramétereit és írjatok szerződést erről. (Persze, csak, ha neked is elfogadhatóak a feltételek.) Továbbá gondold végig, hogy tényleg képes vagy-e elvégezni és jó minőségben kivitelezni azt a munkát, amire felkértek. Ha nem, és mégis elvállalod, de nem sikerül, akkor az ügyfél rossz szájízzel fog távozni és nem valószínű, hogy újra alkalmazni fog vagy, hogy tovább ajánl majd téged.

  • A felhalmozott pénz és egyéb erőforrás rossz felhasználása.
    Jól gondold át és írd le, hogy mit mikor és hogyan használsz fel. Sőt vezess CashFlow-t annak érdekében, hogy a megszerzett vagyonodat a megfelelő módon tudd felhasználni. Ellenkező esetben hamar kiürülhet a kassza.

  • A növekedést nem vagy nem megfelelően tudod kihasználni.
    Amikor a vállalkozásod növekszik (nem csak a bevétele, hanem például az alkalmazottak száma vagy az ügyfelek minősége), akkor a korábbi szemlélet nem mindig alkalmazható már. Viszont sokan ezen nem tudnak változtatni, félnek nagyok lenni.
    Miért rossz: Ha nem tudod meglépni a növekedéssel járó menedzsment problémákat, akkor előbb-utóbb ügyfeleket és munkatársakat fogsz veszíteni.
    Lehetséges megoldás(ok): Egyrészt érdemes képezni magadat ebben a témában is, szerencsére rengeteg jó minőségű ingyenes és fizetős tanfolyam, segédanyag is elérhető már magyar nyelven is az interneten. Az alkalmazottakat pedig folyamatosan motiválni kell. Főleg a vírus okozta megváltozott körülmények miatt (de egyébként sem) nem jó megoldás az “én vagyok itt a főnök, azt csinálod, amit mondok” mentalitás. Minden dolgozó egyedi képességekkel és készségekkel rendelkezik, amit neked kell tudnod maximálisan kiaknázni. A boldog, elégedett munkaerő a vállalkozásod egyik fő mozgatórugója, amit az ügyfelek is azonnal észrevesznek. Továbbá itt is jó megoldás lehet, ha a munka vagy a munkafolyamatok egy részét kiszervezed szakembereknek. Nyilván így kevesebb lesz a te részed a bevételből, de még mindig több, mintha a túl sok munka miatt egyiket sem tudod rendesen befejezni. Érdemes lehet partneri szerződéseket kötni más hasonló vállalkozókkal, akikkel oda-vissza tudtok egymásnak munkákat küldeni. (Tehát bővíteni a kapcsolati hálódat.)

  • Nem mersz külső szakértőket alkalmazni.
    Sok kezdő vállalkozó nem mer vagy nem akar külsős szakértőket alakalmazni a cégének a fejlesztésére (pl. túl mert drágának találja azokat). Ehelyett inkább megpróbálja kitanulni az adott dolgot, pl. Facebook hirdetéseket készíteni, sales szövegeket írni landing pagere, stb. Ez a hozzáállás több sebből is vérzik.
    Miért rossz: Tény, hogy egy jó szakember nem olcsó. Viszont nem véletlenül nem az. Fordítsuk meg a dolgot: Tegyük fel, hogy te könyveléssel foglalkozol és alkalmaz téged egy ruhajavító szalon. Szerinted az ott dolgozók, a cégvezető azzal fog foglalkozni, hogy kitanulja a könyvelést? Nem, inkább felfogad téged, mint szakértőt, hogy megcsináld helyette azt, amihez ő nem ért. Természetesen bármilyen más példákat is hozhattam volna, ám leggyakrabban az online marketing területén tapasztaltam azt, hogy mindenki azt hiszi magáról, hogy ő azt meg tudja “rendesen” csinálni, nem kell neki szakember hozzá. (Aztán az első beszélgetés alkalmával kiderül, hogy még az alapfogalmakkal sincs tisztában.)
    Lehetséges megoldás(ok): Először is el kell fogadnod, hogy nem érthetsz mindenhez, és ezzel nincs is semmi baj. A második dolog, amit tisztába kell tenned magadban az az, hogy bizony egy vállalkozásnak vannak rendszeres kiadásai is, amiknek általában nem látszik meg egyből az eredménye (ilyen pl. az online marketing vagy a könyvelés is). Harmadszor pedig azt is be kell látni, hogy bizony bele kell fektetni (sok) pénzt azért, hogy később többszörösen megtérüljön, még akkor is, ha a mostani befektetés miatt nem tudod azonnali dolgokra elkölteni azt.
    Megjegyzés: Nem azt akarom mondani, hogy ne járj utána a dolgoknak, sőt legyél képben az online marketing, a könyvelés alapjaival (és minden mással is, ami a te vállalkozásod szempontjából fontos), de ne bízd el magad azért, mert valamilyen témában felületes tudást szereztél.

  • Nem akarsz, vagy nem mersz kapcsolatrendszert építeni.
    Szintén gyakori hiba a kezdő vállalkozóknál a félelem. Ez egyébként érthető reakció, okai között lehetnek például, hogy nem tartják elég kompetensnek magukat, félnek a “nagyoktól”, akik már több éve vagy akár évtizede csinálják azt, amit ők még csak most kezdtek el, vagy csak egyszerűen pofátlannak gondolják azt, hogy vadidegen embereket felhívjanak vagy üzentetet küldjenek nekik. Egy másik gyakori probléma ide kapcsolódva, hogy ugyan építenek ki kapcsolatrendszert a kezdő vállalkozók, de csak egy irányba (pl. önkormányzatokkal), és ha onnan elzárják a csapot, akkor nekik is végük lesz.
    Miért rossz: Hiába hallod folyamatosan, hogy mennyire fontos a kapcsolatépítés, mégis van egy visszatartó erő benned. Lehet ez korábbi rossz tapasztalat miatt (akár saját, akár ismerősé), a korábban említett félelem miatt vagy azért, mert nem hiszed el a kapcsolatépítés fontosságát, esetleg egyszerűen úgy gondolod, hogy neked magadtól is sikerülni fog, egymagad is meg tudod váltani a világot. Ez a fajta hozzáállás sajnos nem fog hosszú távú sikerre vezetni. 
    Lehetséges megoldás(ok): Fogadd el, hogy nem vagy különleges (ebből a szempontból legalábbis ^^) és neked is szükséged van arra, hogy más vállalkozásokkal együtt dolgozz. Az online világban már pár kattintásra megtalálod az ingyenes és fizetős klubtagságokat (pl. Facebookon, LinkedInen, stb.), de természetesen élőben is rendszeresen rendeznek meg gyűléseket, szemináriumokat, stb. ahova elég könnyű bekerülni. Használd ki ezeket a lehetőségeket! 
    MegjegyzésÍrtam egy ebook-ot, amiben az online kapcsolatépítés alapjait is részletesen kifejtem, érdemes lecsekkolni!

IV. Időbeosztás

  • Túl sok ügyfelet vállalsz egyszerre.
    Miért rossz: Bár csábító lehet a sok pénz ígérete, de nagyon hamar ki lehet égni a sok munkában. Az egyéb adminisztrációs tevékenységekről nem is beszélve. 
    Lehetséges megoldás(ok): Az egyes munkák, munkafolyamatok kiszervezése. Vagy csak annyit elvállalni, amennyit biztosan meg is tudsz csinálni minőségromlás nélkül.
  • Mindenféle dologba belekezdesz, túl sok mindent vállalsz magadra.
    Kezdő vállalkozóként hajlamos az ember mindenféle munkát a nyakába venni. Aztán hamar rádöbben, hogy nem, hogy kevesebb munkával több pénzt keres mint amikor alkalmazottként dolgozott, hanem pont fordítva van.
    Miért rossz: Nem azért lettél vállalkozó, hogy te legyél egymagadban egy 6 személy munkáját végző biorobot. Ne ess abba a hibába, hogy azt gondolod, hogy mindent csak te tudsz jól megcsinálni.
    Lehetséges megoldás(ok): Merj NEMET mondani. Ami nem fontos, azt ne csináld meg vagy halaszd el vagy szervezd ki. Engedd el a tökéletesség iránti vágyad és egyszerre csak egy – a mindenkori legfontosabb – dologgal foglalkozz és csak akkor kezdj újba, ha azzal végeztél.

  • Nem vagy elég kitartó – mindig új dologba vágsz bele.
    Ez kapcsolódik az irreális elvárásokhoz, amit korábban már kifejtettem. A legtöbb esetben nem sikerülnek a dolgok elsőre, nem hozza a marketing kampány a várt számokat, nem tudod az általad kitűzött időpontra befejezni az adott feladatot, stb. A lényeg, hogy ilyenkor kudarc élményed van, és azt próbálod elkerülni.
    Miért rossz: Ez természetes reakció, viszont ha azzal próbálod ezt az érzést kikerülni, hogy újabb és újabb dolgokba fogsz bele és mindig másik csodamódszer után kutatsz, ami majd azonnal megoldja a problémádat, akkor sosem fogod elvégezni az adott feladatot. Ugyanis nem léteznek csodamódszerek (szerintem).
    Lehetséges megoldás(ok): Légy kitartóbb! Persze, tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint betartani. És igen, van az a pont, ahol el kell engedni valamit, ha az egyértelműen nem fenntartható. Viszont sokan ezt már egy-két próbálkozás, egy-két nap vagy hét múlva megteszik. “Jó munkához idő kell.” – tartja a mondás. Ez tényleg igaz, szinte semmi nem hoz a vállalkozói életben azonnali bevételt, azonnali sikereket. A te feladatot az, hogy szerezz elég tudást és tapasztalatot ahhoz, hogy el tudd dönteni, hogy mikor kell TÉNYLEG abba hagyni valamit.

  • Nincsenek konkrét céljaid és/vagy nincsnek leírva.

    Üzleti terv, Cash-flow, marketing terv. Legalább ezt a hármat készítsd el és rendszeresen nézd át, frissítsd. Határozz meg konkrét célokat és adj hozzájuk határidőt. Ha nem is éred el őket a kitűzött időpontig, akkor is lesz egy viszonyítási alapod és látni fogod a fejlődésedet, ez pedig motivációt ad a folytatáshoz. (Érdemes fél, 1, 3, 5, 10, 15 és 20 éves célokat is kitűzni, de érdemes ezek mellett kisebb pl. havi, heti és napi célokat is felállítani, ezek nagyon jól megmutatják majd az előrehaladásodat.)

Útravalóul

 

  • A legkülönfélébb [a valóságban sosem működő] csoda módszereket ha kivesszük az egyenletből, akkor úgy lehet ezeken a problémákon a legjobban túllendülni, ha egyszerűen azonosítod a problémát, majd tervet készítesz azok megoldására és végrehajtod. Ha nem sikerült megoldani, akkor csinálsz egy újabbat, más irányból közelíted meg és így tovább, amíg meg nem oldódik a probléma. Ezen kívül ne félj külsős szakértőket alkalmazni a problémád megoldásához, ugyanis hihetetlen mennyiségű időt és energiát tudnak neked spórolni!

     

    Online marketing szemszögből nézve gyakori probléma a kezdő vállalkozóknál, hogy mindig újabb és újabb hirdetési felületeket keresnek, mert pl. a Facebook hirdetések vagy a weboldal tartalma nem hozott 1-2 hét/hónap alatt (elég) bevételt. Egyrészt átlagosan nézve minimum 3 hónap szokott kelleni, amíg a hirdetések elkezdjék behozni a gyümölcsöt, másrészt a nem megfelelő beállítások és a nem célravezetően megírt szövegek szoktak lenni a probléma forrásai. Illetve, további gyakori hiba, hogy egyszerre akár 5-10 felületen is jelen akarnak lenni.
    Miért rossz: Megfelelő erőforrások nélkül ilyen sok felületet nem lehet megfelelően kezelni. Egyrészt minden hirdetési felületnek megvan a saját rendszere és azokat tudni kell kezelni, másrészt egyszerűen nincs idő arra, hogy ilyen sok felületet egy időben kezelni tudjon valaki úgy, hogy közben a vállalkozásában is dolgozik.
    Lehetséges megoldás(ok): Kezdetben 1, de maximum 2-3 darab felületen kell jelen lenni (azon, amelyiken a célcsoportunk legnagyobb része is jelen van) és csak erre kell fókuszálni. Amikor már ide bedolgoztad magad, akkor érdemes nyitni új csatornák felé. És persze a kiszervezés mint opció mindig lehetőség. 🙂
  • Sose hagyd abba saját magad fejlesztését sem a szakmádban, sem az üzletvezetésben. Csak a kettő ötvözésével tudsz időtálló lenni.
  • Nyugodtan elemezd, másold és javítsd más emberek, nagyobb cégek működését és illeszd bele a saját vállalkozásodba.
  • Közhely, de: sose add fel!  A kezdeti évek a legnehezebbek, de ne várj, hogy majd eljön egy idilli állapot, amikor hátradőlve figyeled majd, ahogy pittyeg a telefonod értesítője, hogy újabb utalás érkezett a bankszámládra. (Persze van ilyen, de sosem munka nélkül! 🙂 ) A vállalkozás indítása csak az első lépcsőfok, utána rengeteg másik követi.

Rengeteg dolgot leírtam itt a kezdő vállalkozókat érintő problémák közül és remélem tudtam segíteni azáltal, hogy ezekre rávilágítottam és egy-egy lehetséges megoldási javaslattal is előálltam.

Ha úgy gondolod, hogy valami kimaradt vagy valamivel nem értesz egyet, akkor szívesen veszem a véleményedet. Írj Facebook-on, küldj emailt, de akár fel is hívhatsz! 

Ha van olyan ismerősöd, aki most áll vállalkozás indítás előtt vagy nem rég indult és szerinted hasznos lehet neki ez az összeállítás, akkor küldd el neki!

Ja, és még valami: itt van az EBOOK amiről fentebb írtam. Ebben a kezdő vállalkozások online kapcsolatépítését és online megjelenését veszem górcső alá. KATT IDE, HA ÉRDEKEL.

Sok sikert és kitartást:

error

Tetszett a cikk? Kövessen és ajánlja ismerőseinek is!

Follow by Email
LinkedIn
LinkedIn